2013. június 1., szombat

Kettős mérce


Na, ha már mindenki Hannibal-lázban ég, én is belekezdtem hajnalban.
Az a sorozat egy zsenialitás, egy remekmű. Muszájt éreztem rá, hogy írjak egy fanficet vele, első valamicsoda, remélem, tetszenek élvezni. (:
Will Graham küzd a démonai helyett az angyalaival, hallja az arkangyalokat, akik a fülébe pusmognak.
Hannibalt látja mindenütt, megrémült tőle, de mégis akarja őt látni, akarja, hogy láthassa őt.




Ahányszor lehunyja a szemét – Hannibalt látja.
Ahányszor a tükörbe néz – Hannibalt látja.
Kétségbeesetten támaszkodik a csapra, szemei szúrnak az elfojtott düh könnyeitől. Ajkait dacosan összepréseli, a fogai ridegen koccannak.
A folyosóról paták dübögése surran be az ajtó alatt, végigcikázik a hátán, a fülébe hatol, az idegeit borzolja.
- Nem! – kiáltja kétségbeesetten, lekap egy törülközőt a fogasról, és arcát beletemeti. Dühödten fújtat, a hajába túr, azután letusol.
A paták dobogása elhal, csend lesz úrrá a házon.
Érez valamit. Valami megfoghatatlant. Az angyalok fülébe suttognak, Gábriel, Lucifer, Uriel, Mihály. A fülébe súgják: Őrült vagy.
Will Graham tudja magáról, hogy nem őrült. Hiszi magáról, hogy nem őrült.
Hannibal a lelkébe lát. Mélyen ülő szemei a veséjébe markolnak, az agyába hatolnak, és elemzik, analizálják pupillájának tágulását, tekintetének gyors cikkanásait, izmainak védtelen rándulásait.
Ismer engem, villan át minden egyes találkozásukkor Will fején a gondolat.
Görcsösen kapaszkodik a hitbe. Próbálja elhitetni magával, hogy Hannibal nem az, aki.
Azt akarja elhinni, ami nem igaz. Fordított világ. Kifordított valóság, őrült tükörképek.
Minden annyira más. Mielőtt Will állást kapott az FBI akadémiáján, nem élt még át ilyet. Ahogy a hallgatók pillantásai rászegeződnek, valamiféle borzongás fut végig a testén.
A hátsó sorok közt Hannibal áll, kezei lomhán csattannak egymáson, miután befejezi az előadást. A vetítőgép üresen kattog, a vászon vakító fehérséget önt a sötét teremre, a hallgatók fájdalmasan szisszenve takarják el a szemeiket.
Will Graham dr. Lecter magányos alakját figyeli, remegő tagokkal, fátyolos tekintettel. Egy pillanatra lehunyja a szemeit, azután ismét felpillant. A jelenés eltűnt a kifelé szállingózó tanulók sokaságában, elsodródott, elpárolgott.
A vetítőteremben néma csend honol, Will Graham az asztalnak dől, és arcát érdes tenyereibe temeti.
- Őrült vagy, őrült vagy, őrült vagy – suttogják az arkangyalok, kegyetlen édességgel, undok őszinteséggel.
- Hannibal a végzeted, Will Graham – búgja Mihály. – Ő lesz a veszted.

2 megjegyzés:

  1. hú, wow. ez... wow. nagyon nagyon tetszett. egyszerűen gyönyörű *.*
    fantasztikus, hogy belevetted az angyalokat, az egész rövidke, de magával ragadó.
    egyébként szia :) idevetődtem az oldaladra, és ez volt az első fici, amit kiszúrtam magamnak. nálam is egyre inkább elharapódzik a hannibalizmus, szóval lecsaptam erre a novira. és beleszerettem.

    VálaszTörlés
  2. Úr.
    Isten.
    Köszönöm szépen a kommentedet, jajjegyelekmeg. <3
    Örülök, hogy tetszett, hogy elolvastad, és ennyire magával ragadott, üdv itt az én kicsi elvont világomban, hajjaj. <3
    Sziaaaa. *-* *bezsongott, nem hitte volna, hogy Te idecsapódsz*
    Örülök, hogy beleszerettél. (:

    VálaszTörlés