Passió

Oké. Nincs kép. Nincs ötlet. Kövezzetek meg, de marhára unatkoztam az éjszaka folyamán, írni akartam - írtam.
Újrakezdtem a negyedik évadot, mert megtehettem, és mert leköt kóros nethiányomban, szóval... írtam.
Nem mondom, hogy reménykedem, elnyeri a tetszéseteket, mert iszonyat pocsék lett.
Anna valamiért meghívást kap a Mennyekbe, új lehetőséget, Öld meg Dean Winchestert, az ok ismeretlen, csak ölje meg, ne kérdezzen, ne válaszoljon.
És mert ghost!Dean is sexy.

- Anna? – nyögi Dean meglepetten, lepillantva a mellkasából kiálló angyalpengére. Egy pillanatra eláll a lélegzete, majd levegőért kapkod, vért köhög az angyallány arcába, és döbbenten kapálózik a vörös fürtök után, mikor Anna szárnyat bont. A vadász fájdalmasan rogy térdre, gyengén nyúl a mellkasából meredező kés markolatáért, egyszer elvéti, még egyszer, kétszer, háromszor, azután már nem lát semmit.
Castiel ordít. Magán kívül tombol, a berendezési tárgyak apró darabokra robbannak szanaszét, reccsenésük kakofóniája dobhártyametszően hat, és Sam képtelen lenyugtatni az angyalt.
- Cas, mi történt? Mondd már el! Mondd már el, a francba is! – kiáltja unos-untalan, megragadja az angyal kabátját, és erőnek erejével maga felé fordítja őt. A kék szempár elveszetten villan rá, azután a kezek szorításából kicsusszan a ballonkabát. Sam szitkozódva forgolódik, keresi a tekintetével az angyalt, majd a kulcsokért kutatva körbejárja a motelszobát.
Dean egy csendes ház csendes nappalijának véráztatta padlóján hever, a plafont bámulja, pihegő lélegzete alig több pusztán hajnali szellőnél. A penge markolata ezüstösen csillan, ahogy a szomszédban tűzijáték lövell az ég felé, örömteli kiáltások röppennek a levegőbe, és ünneplik az újévet. A füvet dér csípte meg, és a felhős Mennyekből Isten fagyott könnyei hullnak alá.

- Mit tettél?! – ordítja Castiel, erős kezei erőszakosan marnak Anna vállaiba. Az angyallány közönyösen tekint fivérére, majd nyelvével csettint.
- Azt, amit kiszabtak számomra – mondja halkan. Castiel hitetlenül morran fel, magához rántja Annát, majd a falhoz vágja. Az arcába sziszeg.
- Hozd vissza – követeli. A nő lassan ingatja a fejét.
- Nem tehetem, tudod jól. Meg kellett ölnöm. Nem volt más választásom. Isten parancsa. – A hangja üresen cseng, majd elcsuklik, ahogy Castiel a torkára markol.
- Hozd vissza!! – bömböli emberien. A tisztás melletti kunyhó, ahol vannak, keservesen nyikorog a hirtelen támadt széltől. Az angyal haján megpihenő hópihék most felkavarodnak, és egyetlen pillanat alatt erősödnek hóförgeteggé.
- Hozd vissza – ismétli meg vészjóslóan halkuló hangon. Anna csak a fejét rázza.
- Már túl késő lenne. Erőszakos halált halt. A lelke már nem kerülhet a Pokolba. Kitagadták, amiért megszöktetted, s most védtelenül bolyong szerte e világban. – Tehetetlenül tárja szét a kezét, Castiel végigpillant rajta, azután felpofozza. Ujjai közé ragadja a vörös hajkoronát, kegyetlenül ránt rajta, és keze nyomán vér serken. Anna felkiált fájdalmában, fivére kezei után kap, hogy a csuklójába marhasson, azonban nem éri el. Castiel elengedi az üstököt, a vállakba mar a kezeivel, és felemeli a könnyű testet. Ellöki, a bordáiba rúg, a csontok émelyítő reccsenése egy pillanatra mindent elnyom.

Dean hitetlenkedve mered saját testére. A sápadt arcon végigszaladó, friss izzadságcseppeket figyeli, ahogy legördülnek a padlóra, vegyülnek a kiontott vérrel, és hallgatja a kintről beszűrődő újévi tűzijátékok pukkanását. Beszélni próbál – torka üresen kattan. Felemeli a kezét, hogy a fotel háttámlájára támaszkodjon – a karja érintetlenül siklik keresztül a bútoron. A lelke üres. A hangok hirtelen elnémulnak. A holttest mellkasából kiálló penge egyszerre kihúzódik a szúrt sebből, és a vért lustán szívja be a póló anyaga. Castiel térdre borul a vadász mellett, kezei közé szorítja a kezeit, és szemeiből valódi könnyek buggyannak. Lepottyannak a férfi arcára, az ajkára gurulnak, majd a szájába csöppennek.
Dean döbbenten nézi a síró angyalt. Közelebb lép hozzá, meg akarja kocogtatni a vállát, Cas, itt vagyok. Ne bőgjél már, az angyalok erre is képesek?, de ismét csak a semmit markolja. Az angyal lassan emeli fel a fejét, könnyektől kivörösödött szemei a szobát pásztázzák, és fel-felcsukolva zokog. Tekintetét az ég felé – a plafon felé fordítja, és halkan így szól:
- Atyám, árulás. Árulás szennyezi a becsületedet, a tükröket összezúzták, fekete bárány van köztünk, és hagyod, hogy ez az ártatlan lélek cél, végzet nélkül bolyongjon. – Kétségbeesett. Szánalmas. Dean leesett állal hallgatja a szavait.
- Könyörülj, Uram. Könyörülj, Uram – suttogja Castiel. Dean még meleg kezeit morzsolgatja a szorításában, ismét lenéz, majd fájdalmában felszűköl. Elfúlón zokog, keservesen, elesetten.
Dean még képtelen felfogni, hogy halott. Nem lehet halott. Nem halhat meg. Öt hónapja sincs, hogy Cas kihozta. Fél éve sincs, hogy az emberek közt sétál különleges védőbrigádjával az oldalán.
Ennyi volt? Ennyi volt az egész? Kevesebb, mint öt kibaszott hónap? Négy és fél hónapot szánt neki Isten? Ez volt az a baromi nagy feladat, amit Castiel ígért?
Feladatunk van a számodra, mondta akkor. Dean nem hitt neki. Legszívesebben ordítva nevetett volna. Azt hitte, különleges. Azt hitte, érdemel még egy esélyt, hogy annyi életet megmenthessen.
Ehelyett csak játszottak vele. Elhitették, mekkora jelentőséggel bír az élet számára. Mekkora horderejű az, hogy kiszabadult. Feladata van. Az Apokalipszis közeleg.
Anna egyszerűen… átverte. Kihasználta. Most, hogy Dean kitárulkozott neki, megmutatta a gyenge pontját, közel engedte magához, egyszerűen megölte.
- Az istenit! – kiáltja Dean. – Ne bőgj már, Cas! Egy rohadt angyal vagy! Egy gyennyzsák! Hogy sírhatsz? Nem vagy ember!
Castiel összerezzen, és könnyeit az ingujjába törölve néz körbe.
- Dean? – kérdezi megtörten. Az üvöltöző Dean most elhallgat.
- Itt vagyok – mondja csendesen. Az angyal fülel. Elengedi a hűlő kezeket, majd feláll. Térdén átázott a nadrág a vértől, cipőtalpa alatt mélybordó tócsa gyűlik, ahogy a lábbeli magába szívja a test nedveit. Ugyanaz a meggörnyedt testtartás, ugyanaz a kétségbeesetten kék szempár. De most más is csatlakozik hozzá.
Dean lenyűgözve figyeli a tintafekete szárnytollak ütemes rezgését. Hallgatja súrlódásukat, figyeli az ívüket. A szárnyak szorosan az angyal hátához simulnak, szinte összehajtogatódnak, bár, ahogy Castiel meghallja Dean földöntúli hangját, azok elernyednek. Szinte megadóan kókadnak a föld felé, és két toll kihull.
- Dean – sóhajtja Castiel. Kezeibe temeti az arcát, finoman széttárt ujjai közül könnycseppek gördülnek.
Dean óvatosan lép oda hozzá, egészen közel, lehajol, megpróbál az elrejtőzött szemekbe nézni.
- Ne sírj, oké? Nem haltam meg. Itt vagyok – mondja azon a hangon, melyet akkor használt legutoljára, mikor Sam elhagyta a legofiguráit, mikor sírva fakadt, mikor apa ledorongolta, mikor a karácsonyt egyedül töltötték, mikor minden fekete és komor volt.
Megpróbál az angyal álla alá nyúlni, de ugyanúgy, mint ahogyan az előbb, a keze átsiklik mindenen, anélkül, hogy bármit is megfoghatna.
Castiel lassan rázza meg a fejét.
- Magadra hagytalak. Eltűntem. Megszegtem a parancsot. A feladat adott volt. Vigyázz Dean Winchesterre. Dean Wichester kint van.  – Képtelen összeszedetten beszélni. Túlságosan emberi. A porhüvely gondolkodik. A vállai igazian rázkódnak. A könnyek valódian gördülnek végig az arcán. A keze gyámoltalanul markolnak a levegőbe.
- Hé. Nem haltam meg – morran Dean. Sokkos. Még mindig nem tudja feldolgozni a tényt. Halott. Anna elárulta. Megölte. A Mennyország büszke lesz rá. Biztos kitüntetést kap. Előléptetik arkangyallá, vagy valami.
Nem halhatott meg. Nagyon is él. Nem érez semmit. Talán egy kicsit viszket a mellkasa. De semmi más. És talán kicsit fázik.
- Magyarázd már el, mi ez az egész. Én is tudni akarom. Mi ez, valami kicseszett kandi kamera? – kérdezi ingerülten, de a hangja mintha semmivé foszlana másodpercről másodpercre. Az üresen bámuló angyal arca egy pillanatra mintha megélénkülne, azután visszasüpped ugyanabba az állapotba. Dean csettint az orra előtt, azután még egyet, még egyet, még egyet.
A szoba a csendtől üvölt. Castiel visszatartja a lélegzetét, tekintete ide-oda jár, majd megállapodik a halott Deanen. Letérdel mellé, lefekszik, fejét a mellkasára hajtja, és lehunyja a szemeit. Arcát a vérbe temeti, és csendesen sóhajt.
A szellem ismét hitetlenkedve csuklik egyet.
- Mi a szart művelsz? – csattan fel, bár a hangja azonnal elül, ahogy kiejti a szavakat a száján.
Castiel ismét megmarkolja az immár jéghideg kezeket, magához szorítja, és reszketegen felsóhajt.
Angyali valója lassan átszivárog a halott vadász roncsolt testébe.